.
- Zoli, a többi résztvevő nem nagyon bízott abban, hogy le tudod futni az Athén-Spárta távot. Miért?- Általában nem sikerül első nekifutásra lefutni a 250 kilométert. Egyrészt azért, mert tapasztalatlan a résztvevő, más szempontból pedig azért, mert az ideérkező versenyzők átlagéletkora 40-50 év között mozog. Nekik edzésként ekkorra már mintegy 30-40 ezer kilométer van a lábukban. Én, 31 évesen, felkészülésként csak mintegy 20 ezer kilométer futottam.
- A világ legnehezebb futóversenyének tartják a Spartathlont. Hogyan tudtad beosztani az erődet?
- Tapasztalatlanságomat jelzi, hogy a pályán elhelyezett limitpontok közül az elsőt - a Korinthoszi-csatorna 82 kilométerének teljesítése tíz óra alatt - én hét és fél óra alatt tettem meg. Ez nagyon gyors kezdést jelentett a számomra, sok energiát pazaroltam el, pedig még hátravolt 170 kilométer.
- Milyen útvonalat jelöltek ki a görögök?
- Az első 100 km-t betonúton, csodálatos, festői szépségű környezetben, míg a hátralévő 150 km-t földutakon, murvás emelkedőkön, kicsiny falvakon keresztül alakították ki. Természetesen az egyik legnehezebb szakasz a Szangasz-hegy megmászása volt. Az öt kilométert majdnem egy óra alatt tudtam csak teljesíteni. A hegyhez, amely 1200 m magas, éjjel kettő óra tájban érkeztem, és nem utakon, hanem a szervezők által úgynevezett „hidegfénnyel jelzett útvonalon”, vízmosásokon keresztül jutottam el. Az utolsó kilométereket szinte gyalog tettem meg, és csak a kihívás, a már elérhetőnek tinó cél lebegett a szemem előtt. A célba görcsösen merev lábakkal, de az öröm mosolyával érkeztem, amit a kívülálló valószínűleg csak kínvigyornak érzett.
A teljes cikk a Baja Story honlapján olvasható: http://story.bacskaisport.hu/eletmod/baja-spartai-hose-duplazasra-keszul.story
komment-dot-kom