Otthon sörözni legalább akkora hülyeség, mint porszívó-ügynököt szabadítani a beduinok nyakára. Azért találták ki a kocsmát, hogy az ember kellemes társaságban, kulturált körülmények között csapja agyon a szabadidejét és a legyet. Volt persze, aki ehelyett inkább az agyát itta el, úgy kell neki.

Itt van kedvenc helyem, nem reklámozom, de példának okáért: azt a néhány métert, ami elválasztja a pultot a bejárattól, nem túl gyakran bírtam olyan gyorsan abszolválni, hogy a pincérek gyöngye ne várt volna a frissen csapolt sörrel. Egyszer átvertem, szódát rendeltem, negyedórát könyörögtem. Végül kaptam, sört.

Kortyolsz egyet, majd körbeszimatolsz. A társaság olyan, mint vegyes felvágott. Az egyik asztalnál főiskolások váltják meg a világot, a másiknál telt ház: a büszke apa ötpercenként felkurjant, még egy kört. A nyakkendős, ott a sarokban, egykedvűen bámulja a vilmoskörtét Nem alkoholista, de egyre nagyobb rá esélye. Betéved egy ágrólszakadt koma, bizonytalan lépések, agyonstrapált reklámszatyrot szorongat.

Kezitcsókolom kisasszony, így a pincérnőnek, kérek egy pohár vizet, most kaptam be hatvan nyugtatót, öngyilkossági kísérlet, ha rosszul leszek, kérem, hívja a mentőt. Korsó megáll félutón, döbbenet, na ide figyelj haver, elmész te a, tudod hova. Kisasszony, még egy pohár vizet! Tudja, hatvan nyugtató meg a mentő, ugye nem zavarok.

Á, dehogy, mentő útban, mindjárt visznek, kimosnak. Nem a ruhádat. Fohász megkönnyebbül, mégse a kaszás, jöhet a sör.

Fizetek! Majd!