Magánzárka

Pitiáner besurranó és a Turkálunk és Vétünk Kft. többszörösen titkosított alkalmazottja bizalmas információk csereberéjének céljából talál egymásra a füstös csehóban.

- Feltehetek egy kérdést?
- Mi az?
- Kérdő jellegű megnyilvánulás információszerzés céljából.
- Vagy úgy. Akkor inkább igyunk egy felest. Na jó, legyen három.
- Hallottad má', hogy jönnek a Terror Pisták, és robbantanak?
- Haggyá’ mán, nincs időm nekem fontos helyeken mászkálni.
- Félrever a szíved, komám. Minek elutazni? Akár ide is hozzák a látványos produkciót, csak légy résen.
- Ahá. Emlékszem. Akkor történt ez, amikor három nap alatt szervezetten és mindörökre felszámolták a bűnözést a Martinovics utca sarkán.

- Megy ez, izomból.
- Tudod miért vágtázták körbe-körbe azt az ominózus épületet? Mert bottal ütötték a nyomokat. Aztán meg elsimicska az egészet.
- Hát te aztán nagyon fasírt vagy.
- Így van. De csak azért,  mert annyira szolgáltak és védtek, hogy néha már az alkotmányba erőteljesen belerögzített személyiségi jogaimban zaklattak. Az utcán tízméterenként beléjük botlottam, ám ez, mint te is tudod, nagyon jó. Erősíti a biztonságérzetet a polgárokban, találta ki valamelyik nagyokos. Ne bántsd szegényt, ő tényleg komolyan gondolta. Hogy más se dőlt be a trükknek? Pech. A kocsmában úgy végigrazziázták azt a néhány békésen legelésző kuncsaftot, hogy az ötödik estén már nem csak a személyi igazolványom számát akartam töredelmesen bevallani, hanem a kalapom átmérőjének kétszeresével beszorzott, adóazonosítóból levont TAJ-számom köbgyökét is, csak hagyjanak már végre nyugodtan meginni egy nagyon hosszú lépést.
- Bejött a mutatvány?
- Majdnem. De figyuzz, surrantam egyet nálatok a múltkor. Ne bámulj ilyen mereven, eltévedtem. Előtte megjártam, pórul, lejárt szavatosságú szpídet kaptam attól a bezsongott krapektől.
- El vagy kábulva? Nincs is kábítószer Baján.
- Gyere le a falvédőről, csücsülj ide mellém, sebtiben. Na, szóval ott surranok tévedésből, az irodához hasonló magánzárka mellett, éppen kifelé, mert közben rájöttem a buktára, ajtó résnyire nyitva, fülemet megcsapja a suttogás: Mónika kedves, gyere csak, szivárogtatok valamit. Ugyan már, ne borulj térdre előttem, nem kell imádnod engem. De ha már így alakult, akkor ezt tartsd a fejedben. Jövő hétfőig. Addig másnak tuti nem adjuk ki a híreket.
- Erről aztán kuss legyen. Már el is felejtetted.
- Berezeltél, hapsikám?
- Nem hiányzik még egy nagytakarítás. Az a buzgó mócsing takarító a múltkor még az álló csillagokat is kisöpörte.
- Úgy, ahogy abban a pici könyvben meg van írva.
- Ne légy hülye, csak a férgesét irtotta.
- Értem, hát persze, hogy. Én is szoktam motyogni magamban nepotizmusról, szervilizmusról, dilettantizmusról, nyugdíjazásig valahogyan beszerzendő diplomákról, ilyesmikről, de nekem akkor sem hisznek, ha idegileg is megfeszülök. Biztos a készülékemben van a hiba.
- Elment a te józan eszed!
- Miért? Volt?