Se köpni, se nyelni nem tudok, amikor tudatosul bennem, hogy egy fegyvernek látszó személy lohol felém ezerrel. Sanda a gyanúm, hogy nem jókívánságait szeretné tolmácsolni ilyen vehemensen. Megprobálom cédrusnak álcázni magam, hátha talál magának másik célpontot. Késő bánat. Nincs mese, ha pampogni merek, akkora pofont kapok, hogy attól koldulok a belvárosi templom előtt.
Figyelj, haver, csak a véletlen műve, hogy fényképezőgép van a kezemben. Beismerem, nem mindennapi látvány, amikor aláásnak egy háznak és az kártyavárként omlik össze. A benne lakók feje fölött. Az öreg házikó százezret érhet(ett), a telek kétmilliót is. Mégis. Ha az én házam ellen merényelne hasonlót a terjeszkedő kedvű szomszéd, látványosan pofoznám Timbuktuig. S amikor az impotens nyomozó a fogdában éppen a bal vesémet rúgdosná szanaszét, azon álmodoznék, hogy olyan országban élek, ahol az alkotmány garantálja, hogy a kedves szomszéd nem fogja büntetlenül lebontani azt a házat, amelyben tengetem életemet. Bocs, haver, itt a hölgy, akit le kell fotóznom.
Mire a meglepődött lány zavarában kipréseli magából a kérdést, épelméjűségem jelenlegi állapotát megtudakolandó, már régen kikerültünk a pitbullképű, leselejtezett verőlegény kinézetű izomkollekció hatósugarából.
komment-dot-kom